Ignits Dóra dietetikus

Ignits Dóra szakmai önéletrajz

Ignits Dóra dietetikusDietetikusi diplomámat 2013-ban szereztem a Semmelweis Egyetemen, melyet Táplálkozástudományi mesterképzéssel egészítettem ki.

Képzésem során számos kórházban szereztem szakmai tapasztalatot a diétás tanácsadás minden területén. A cukorbetegség étrendi kezelésével kapcsolatosan a legtöbbet, a Semmelweis Egyetem I-es Belgyógyászati Klinikáján tanultam. Pályám során, volt szerencsém belelátni a sportdietetika szakterületébe, hiszen mint tudjuk, önmagában a táplálkozási szokások megváltoztatása mozgás nélkül nem elegendő. Többször foglalkoztam beteg gyermekek táplálkozásával is. Mindezek mellett, belekóstolhattam a különböző táplálékallergiák, és intoleranciák diétás kezelésébe, melyek napjainkban szintén egyre több embert érintenek.

Karrieremet egy szakrendelőben kezdtem, ahol főként belgyógyászati betegek diétájával foglalkoztam, majd kipróbálhattam magam egy magánrendelőben is, mely anyagcsere betegségekre specializálódott. Főként cukorbeteg és inzulinrezisztenciás páciensek diétás oktatását végeztem, mely véleményem szerint sokkal inkább közelít az egészséges étrendhez és életmódhoz, mintsem egy tarthatatlan és szigorú diétához.

Az Interlab Medical Centerben elsősorban PCOS (policisztás ovárium szindróma, cukorbetegség, inzulinrezisztencia, terhességi diabétesz, pajzsmirigy működési zavarok, elhízás, fitness diéták, ételallergiák- és intoleranciák, valamint egyéb gasztrointesztinális betegségek (reflux, epebetegségek, IBS..stb.) diétás kezelésével foglalkozom.

Ignits Dóra dietetikus

Főoldal >>