A tinédzserek nőgyógyászati problémái

A tinédzserek nőgyógyászati problémái

Nőgyógyászati problémák tinédzserkorban jelentkeznek először, hiszen a lányok ekkor esnek át az első menstruáción, ilyenkor már tapasztalhatnak a menstruációkkal együtt jelentkező problémákat, vérzészavart, alhasi fájdalmat, haspuffadást, vegetatív és pszichés tüneteket. Emellett sokuknak már a fogamzásgátlással is foglalkozniuk kell.

 

A tinédzserek fájdalmas menstruációja

A magyar lányok első menstruációja általában 12,5 éves korukban következik be. Az első havi vérzés után általában két évvel alakul ki a szabályos , rendszerese menstruációs ciklus. Élete folyamán egyébként minden nőnek változik a ciklusa, ezen nem szabad meglepődni. A normál ciklus 21-35 nap között jelentkezik. A fájdalmas menstruációt rendkívül fontos kivizsgálni, mert könnyen lehet, hogy egyéb betegség, például endometriózis áll a háttérben. Ilyenkor a hormonhatásokra reagáló méhnyálkahártya, az endometrium ismeretlen okból a méh üregén kívül is megjelenik, és főleg a menstruáció alatt aktivizálódva gyulladást, erős fájdalmakat, a kismedencei szervek károsodását, összenövéseket, szöveti vérzéseket okoz. Sajnos ez a probléma már tinédzserkorban is jelentkezhet, veszélye, hogy a szerveken, szöveteken megtelepedő endometriotikus szövetek akár meddőség kialakulásához is vezethetnek. Így különösen figyelni kell a kezdeti időszakban jelentkező tünetekre.

Vérzészavar tinédzserkorban

Ha 21 napnál gyakrabban vagy 35 napnál ritkábban jön meg a menstruáció, akkor minden bizonnyal vérzészavarral van dolgunk. Ez a probléma már az első néhány ciklus után is kiderülhet. Minden valószínűség szerint az agyalapi mirigy és a petefészkek hormontermelésének működési zavara állhat a háttérben. Némi rendszertelenség azonban még nem feltétlenül jelent bajt. A legtöbb nőnél, így a tinédzser lányoknál is a hormonrendszer hatással van a ciklusra, a hangulatuk, az időjárás, a stresszes állapot, de akár az utazás is befolyással lehet rá. Ha azonban hosszú ideje tapasztalható a rendszertelenség, már tinédzserkorban is fontos orvoshoz fordulni. Bő vérzéses menstruáció a tinédzserkorban leginkább azért jelentkezhet, mert a hormonális működés rendszertelen. Ilyenkor az orvos célja a vérzés mennyiségének csökkentése, a vashiány és a vérszegénység kialakulásának megakadályozása gyógyszeres kezeléssel.

Tinédzserkori fogamzásgátlás

A leghatékonyabb fogamzásgátlás érdekében a szexuális élet megkezdésekor érdemes a tinédzsereknek felkeresniük egy nőgyógyászt. Mára megszámlálhatatlan fogamzásgátló módszer közül lehet választani. Ezek közül kell kiválasztani a testre szabott megoldást, ami igazodik a tinédzser testalkatához, hormon-háztartásához, egyéb fizikai és akár lelki állapotához. Mielőtt azonban megtalálja valaki megfelelő tablettát, feltétlenül szükséges egy komplett nőgyógyászati vizsgálat rákszűréssel, ultrahanggal. Ezek a modern, alacsony hormontartalmú, a természetes ösztrogénekhez egyre jobban hasonlító készítmények ma már egyre kevésbé okoznak elhízást, depressziót, libidócsökkenést. A trombózis rizikója sem emelkedik lényegesen.  A gyógyszer abbahagyása után a petefészek működése hamar visszaáll a normális működésre. A hormonális fogamzásgátló gyógyszer mellett fontos, hogy minden együttlétnél legyen kéznél óvszer, ez nemcsak hatékony fogamzásgátló, de véd a fertőzésektől is. Természetesen ezeken kívül is léteznek fogamzásgátló módszerek – spirál, fogamzásgátló implantátum, tapasz, gyűrű, helyileg ható spermicid krém, kúp – amik közül a leghatékonyabbat a nőgyógyász segíthet megtalálni.

 

Interlab Medical Center

Bejelentkezés: munkanapokon 8-19 óráig: 06-20-264-2199

Cím: 1143 Budapest, Hungária körút 70. (Stadionnál)

Ingyenes parkolással a klinika előtt, 3 perce a 2-es metrótól és az 1-es villamostól!

Térkép >>

Rendelési idők >>

Árak >>

 

 

Főoldal >>